1. rész

Ma van az első gyakorlati helyszínelésem a leendő munkahelyemen a rendőrség különleges nyomozó csapatában. A felettesem a bátyám legjobb barátja Niall lett, aminek én őszintén örültem, mert eléggé izgulós vagyok és nem szeretnék beégni.
Alig értem be az irodába,mindenki egy öleléssel üdvözölt. Nők és férfiak egyaránt. Bár néhány hasonló korú srác kicsit tovább tartott az ölelésben, mint az illő lett volna. Az utolsó ilyen srác karmaiból Niall szabadított ki. Szerencsére. Két puszit nyomott az arcomra, majd egy szoros ölelésbe zárt. Körülöttünk az emberek hangos hú-zásba kezdtek a bensőséges viszony láttán. Egy nyelvöltéssel hagytuk ott őket, amivel neghazudtoltuk a korunkat. Bevezetett az irodájába és elém tett egy vastag aktát.
- Nem akartalak az első napodon bedobni a mélyvízbe és nem sokat tudok az ügyről, leginkább csak sejtetett dolgokat. De azt érzem, hogy ha valaki tudhat valamit róla az te vagy.
- Én? Mégis honnan tudhatnék bármit is?
- Nem tudom.  Van egy éjszaka az emlékeimben, amire nem nagyon találok magyarázatot és valami azt súgja neked közöd lehet mindkét ügyhöz vagy legalább emlékszel arra amire én nem.
- Nem tudom,  miről beszélsz.
- Én csak annyit kérek, vess egy pillantást azokra a képekre.
- Rendben. - nyitottam ki a mappát és ami a szemem elé került azt nem akartam elhinni. - a falakon vér és "Báhova is bújsz, én megtalállak mocskos kis korcs" felirat. A nappali közepén egy idősödő férfi és egy középkorú nő teste fej nélkül. A testeken helyenként égési sérülések láthatóak. Minden benne van az aktában, amit az ügyről tudni lehet, de a kislány nyom nélkül eltűnt.
- Niall? Elkérhetném a tetthely címét? Szeretnék körbe nézni. - készségesen segített, még el is akart kísérni, de nem engedtem neki. Rémisztő képek kúsztak a tudatomba ahogy az ajánlat elhagyta a száját. Nem engedhetem, hogy baja essen a srácnak, akire bátyámként tekintek.
Mosolyogva köszöntem el mindenkitől és sétáltam el a helyszínre. Semmi újat nem találtam, minden a helyén volt. Mintha a gyilkosság direkt ki lett volna tervelve. Körbe jártam az egész házat és megtaláltam a nekem szóló levelet.
"Most azt hiszed, okos vagy. De én még nálad is okosabb vagyok. A vadászat elkezdődött. A kiscsaj nálam van. Ha élve akarod visszakapni, akkor küzdj. Kapj el ha tudsz, Édes!" Nem törődve a következményekkel gyűrtem össze a papírt és sétaltam a vasútállomásra. Felszáltam a legelső vonatra ami Bradfordba tartott. Az összes fülke zugig volt emberekkel kivéve egy, ahol egy nagyon dögös srác ült. Megkérdeztem, hogy leülhetek-e hozzá, amit nagy lelkesedéssel fogadott és ram mosolygott. Egész úton egy szót sem szóltunk, az én szemeim előtt mégis pörögtek a képek a srác haláláról, egy közelgő pusztításról és maradék családom elvesztéséről. Mire begördültünk Bradfordba szinte remegtem a fájdalomtól és a lelki kimerültségtől. Egy gyors sziá-t mondtam útitársamnak és szaladtam a nagyi házához. Nem törődtem semmivel. Egy gyors köszönést egy még gyorsabb zuhany követte és már bújtam is be az ágyba. Ahol azonnal elnyomott az álom.

- NEEEEE! Ez nem történhet meg! NEM! Ez nem lehet! - pattantam ki az ágyamból, olyan lendülettel, hogy el is estem. Felkaptam a telefonom az éjjeli szekrényről és már hívtam is a főnökömet.
- Niall! Azonnal gyere a szüleim házához! Most! Rendben. Ott találkozunk! Siess! - raktam le. Nem törődtem a felöltözéssel, hanem pólóban és rövid nadrágban kaptam fel a cipőmet és szaladtam ki az ajtón. Azzal sem törődtem, hogy bezárjam, csak becsaptam magam mögött és mar futottam is anyámék házához. Futás közben megszólalt a telefonom. A bátyám hívott Harry.
- Te is láttad, ugye? - hadarta. Nem is várt választ, tudta, amit én is láttam. - Ne csinálj semmit, amíg oda nem érek. Rendben?
- Akkor ott találkozunk.- búcsúztam el tőle. Futottam, ahogy csak bírtam, így eléggé kifulladtam, mire oda értem. Pár percig lihegtem az ajtóban, mire a bátyám is és a főnököm is megérkezett. Szinte egy emberként lépdeltünk befelé a házba. De ami ott várt minket, arra egyikőnk sem volt felkészülve. A falakat helyenként vér borította, apám teste a fejétől elválasztva hevert a sarokban és táplálkozott belőlük két kis kutyaszerű lény. Hosszú farkas pofáikkal és tűhegyes fogaikkal csak úgy szaggatták a nyers húst. Nem tudom, hogy bírtam ki ezt a látvány sikítás nélkül, de mégis sikerült. Az ajtóval szemközti falba egy üzenet volt égetve. "Most ti következtek szánalmas korcsok!" Apám feje a plafonról lógott le, és egy fekete ruhás férfi röhögve lökdöste a vértől csöpögő fejet. Miközben úgy kortyolgatta a vért, mint a legkülönlegesebb bort. Anyám halálos sebektől sújtva még küzdött az életéért. Közben valami varázsigét mormolt szinte hipnotikus állapotban egyre gyorsuló szájmozgásától nem értettem, hogy milyen varázslat. De pár perccel később megéreztem. Olyan volt, mintha egy áramütés ért volna, erejétől térdre estem és fájdalmamban felkiáltottam, ahogy anyám ereje átáramlott belém. Az az erő, amit a bátyám, mint első szülött a születésekor örökölt.
-Nee! Anya, ne tedd ezt! Meg fogsz halni! - mondtam neki. De ekkor már késő volt. A sötét ruhás férfi elmetszette a fejét a nyakától. Feláldozta magát értünk az egyik valaha volt legerősebb boszorkány. Gyásztól sújtottan, mégis mindennek tudatában cselekedtem és egy varázslatot lőttem a gyilkosra, aki fájdalmában felordított és nem győzte legyezni felgyulladt ruháját.
- Melyik kis korcs meri ezt tenni velem? - kérdezte és hatalmas kín uralkodott el rajtunk, amitől mindhárman a földre hanyatlottunk. Küzdöttünk a fogva tartó erővel, hogy újra talpra állhassunk. Anyám erejének köszönhetően lassan talpra kecmeregtem és viszonoztam a támadást. Ez kizökkentette egy kicsit a koncentrációból, így Harry és Niall is fel tudtak állni. Egyetlen gondolatot küldtem csak feléjük, "Tűnjetek innen!", de mintha meg sem hallották volna, csak álltak egy helyben maguk elé bámulva, miközben én fogadtam a következő támadást és vissza is adtam, amit kaptam. Az aurájukból érzékeltem, hogy még mindig mögöttem állnak, ezért hátra fordultam hozzájuk, fél szemmel az ellenfelem bámulva.
- Menjetek már! A fenébe is, miért akartok meghalni? - kérdeztem tőlük mérgesen.
- Nem akarok meghalni, csak segíteni. - mondta Harry.
- Én megígértem a szüleidnek, amikor először találkoztunk, hogy mindig vigyázni fogok rád. - nézett a szemembe a főnököm.
- Harry, hiába szeretnél segíteni, ha meg van kötve az erőd. - nyögtem ki nehezen, miközben megtántorodtam egy nagyon erős lángcsapástól.
- Honnan...?
- Anya. Minden gondolata és emléke bennem él, onnantól, hogy átadta nekem az erejét. Most pedig tűnjetek innen, mielőtt megsebesültök!
- De veled mi lesz...?
- Nekem nem lesz semmi bajom. Menjetek már! - mondtam mire végre kimentek az ajtóm. Mögöttük egyetlen kézmozdulatomra csukódott be az ajtó. Amint becsukódott az ajtó, elfordult a kulcs a zárban és befejeztük a támadást.
- Örülök, hogy újra találkoztunk Darius. - mosolyogtam rá. Anyám hajdanán mindent tudott erről a férfiról, amíg el nem hagyta egy másik nőért. Sosem tudta túl tenni magát ezen a csalódáson. Így végre örült, hogy egyenlő felekként küzdhetünk meg vele.
- Sejthettem volna, hogy nem adod ilyen könnyen magad még ennyi idő után sem, ELizabeth.
- Ismersz már egy ideje, nem? Emlékezz vissza, hogy te sem kaptál meg könnyen. - adta a szavakar a számba anyám. Majd egy kép jelent meg a szemeim előtt. Egyetlen esélyem van jól dönteni, különben nem csak anyámat vesztel el újra, de én is meghalok. Egyetlen csettintéssel az egész házat lángra lobbantottam a végső leszámoláshoz.
- Hiába Elizabeth. Mindig is drámai voltál. - mosolyodott el.
- Sose voltam drámai, csak mindig gondoltam minden eshetőségre. - mondtam ellent.
A tűz pattogott és egyre jobban emésztette fel a házat, míg mi nyugodtan beszélgettünk a nappali közepén. Már tudtam, mit fogok csinálni. A terv már körvonalazódott a fejemben. Egyszerűen tökéletes és elhibázhatatlan. Két nagy lépéssel át szelte a köztünk lévő távolságot és megragadta a nyakamat. Egyre erősebben szorította, egyre kevésbé kaptam levegőt, amikor hirtelen lazított a szorításon.
- Utolsó kívánság?
- Csókolj meg. - leheltem halkan. Már közelítette felém ajkait, amikor a hátam mögött elővarázsoltam egy kést. Már csak egy centi volt ajkaink között, amikor villámgyorsan előhúztam a kést és a szívébe mártottam. Láttam a hitetlenkedést az arcán, hogy sikerült át ejtenem a legnagyobb banshee vadászt. Újra teljes erejéből szorítani kezdte a nyakam, én pedig csak kapkodtam a levegőt, amikor is egyre gyengült fogása. Végül leejtette nyakamról kezeit és hátra tántorodott. Megkapaszkodott a kanapé karfájában, de hiába, a vérveszteségtől elterült a földön. éreztem az egyre gyengülő auráját, ezért lassú léptekkel hozzá sétáltam, letérdeltem a test mellé. Kezemet az övére kulcsoltam és szorítottam, amíg teljesen el nem szállt belőle az élet. Akkor felálltam és könnyes szemmel kisétáltam az ajtón magam mögött hagyva a holttestet és az égő házat. Az utcán találtam Niallt és Harry arcukon csorogtak a könnyeik. Mikor megláttak megkönnyebbült sóhaj hagyta el ajkaikat. Alig bírtam megállni a lábaimon. Az adrenalin elhagyta a testem így szinte az összes erőm is eltűnt, de nem számított, mert Harry és Niall egyetlen nagy, boldog öleléssel szorította ki belőlem a szuszt.

-     -    -    -    -    -    -    -    -    -    -    -   -    -    -
Sziasztok. Meghoztam az első részt. Remélem tetszeni fog és velünk tartotok, hogy kiderüljön, mi lesz Zaynnal és Destiny-vel. Annyit még szeretnék elmondani, hogy nem vagyok olyan gyakorlott és profi mint a szerző társaim, de remélem megállom köztük a helyem.
Puszi mindenkinek Gwen.xx